oldalak

2015. május 19., kedd

Tükörkép




Sherlock/Loki.
Loki egy önellentmondásos szemét alak.





Az arca sima, szinte gondtalan volt, a szája enyhén elnyílva és mélyen aludt, erősen kapaszkodva a párnájába. Ujjaival végig simít az éles arccsont, megborzong a jegességétől. Helyes. Az övé, csak az övé. Nem John Watsoné, nem James Moriarty-é. Lokihoz tartozik, örökre.
- A birtoklási mániád majdnem az enyémen is túltesz - nem nyitja ki a szemét. Loki elvigyorodik.
- Túl is tesz. Isten vagyok, mindenben jobb nálad.
- Hm... Nem, nem hiszem.
Az idegesség végig kúszik a bőre alatt. Sherlock kinyitja a szemét. Kék. Lokit figyeli, próbálja kielemezni. Ez hajtotta hozzá, nemde? A talányok, a kiismerhetetlenség. Az izgalom.
- Isten vagyok, te méltatlan vagy hozzám.
- Akkor mit keresel itt?
Mit is?
(vannak sebek melyeket rejtve viselünk senkinek meg nem mutatjuk csak magányos éjjeleinken emeljük az égre csendben és titkon megsiratjuk)
A reggel már máshol éri, soha nem marad. Sherlockot látszólag nem érdekli, Lokinak pedig, látszólag így kényelmes. Felfedezi ezt az apró sárgolyót, pusztán unalomból. Több hét is eltelik a következő találkozásukig, húzza az időt, élvezi a kínt a szívében. Ismeretlen, és fokozódik, amikor a közelében van. Belép a szobába, Sherlock az egyik falat bámulja meredten, rajta sok-sok papírfecni, képek spárgával összekötve, képek kiikszelve, bekarikázva, térkép a földön. Kényelembe helyezi magát az egyetlen fotelben.
- Teát? - oda se néz. Bosszantó lenne, ha nem játszódna le ez minden egyes alkalommal.
- Kérek.
- A konyhában van, szolgáld ki magad - végre rá pillant, a tekintete mohó és kíváncsi. Loki tudja, mire megy ki a játék. Egy apró  mozdulattal elővarázsolja a csészét. A detektív szemei felszikráznak. A varázserő egyszerre vonzza és taszítja, rémiszti és megbabonázza. Az istent kacajra fakasztja a gondolat, hogy ilyen kis trükkök mennyire a hatásuk alatt tartják a másikat. Belekortyol a teába, a halandó visszafordul a falhoz.
Csend.

***

Sherlock rezzenéstelen tekintettel nézte a hisztériás rohamot kapó anyját, akit Mycroft próbált megnyugtatni. A felettük lévő szobában az apja hevert holtan, a helyszínelők és a rendőrök fel-le jártak a házban. Rá senki sem figyelt, a takaró nehezen ülte meg a vállát, belül pedig üres üres üres volt. 
(a szenvedés felől sosem tévedtek ők a régi mesterek milyen remekül ismerték emberi rangját hogy zajlik le amíg más épp táplálkozik vagy ablakot nyit vagy épp unottan jár egyedül)
Loki rezzenéstelen tekintettel nézett fel az javasasszony arcába, az orra tiszta vér, az arca tiszta vér, az edzés hozománya. Odin nem engedte, hogy az anyja lássa el a sebeit, azt mondta, nem nőt, hanem erős és büszke harcost akarnak nevelni belőle. Nem akar harcos lenni. A kirekesztettség és magány érzése nehezen ülte meg a vállát, és belül pedig üres üres üres volt.

*** 

Sherlock ingerülten nyomogatta a telefonja gombjait, Loki lustán figyelte az ágyból, a hófehér háta kilátszott a takaró alól, ében tincsei a csíkos párnára omlottak. Kint süvített a hideg északi szél. A telefon nagyot koppant a falon, Sherlock az ágyra hanyatlott.
- Ostoba Mycroft.
- Ki az a Mycroft?
- A bátyám, akinek a mániája, hogy minden egyes lépésemet megfigyeli. Azt hiszi, hogy jobban tudja mire van szükségem, mint jó magam. Idegesítő alak - lehunyja a szemét, ahogy Loki a nyakába csókol.
- Készítek egy teát.

***

Loki nem mesél a családjáról, de nincs is rá szükség, mert Sherlockot nem érdekli. (de titkon óvatosan elemzi felismeri a mintákat felismeri a kínját és szorosan átöleli mikor felriad a rémálmaiból)
vannak sebek melyek begyógyíthatatlanok folyton felfakadnak kötésükön átüt a bánat melyeket mindig felkaparnak és örökkön-örökké fájnak 

***

- Visszatérsz Asgardba.
- Te visszatérsz Angliába.
- Elvégeztem a dolgomat.
Csend.
- Akkor ég veled - Sherlock hátra sem nézve hagyta ott a szobát.

***

- Más vagy.
Sherlock kortyolt egyet a forró teájából. Nem volt olyan jó, mint amilyet Loki készített.
- Valóban?
John megrázta fejét hitetlenkedésében.
- Valóban. Nézd, én nem vagyok olyan okos, mint te, ne vágj ilyen fejet, tudod, hogy utálom, de azért ostoba sem vagyok. 
- Azt hiszem, három év alatt az emberek változnak. Hogy van Mary?
- Jól, de ne tereld a témát - John félrebillenti a fejét - Kivel találkoztál? - Sherlock élesen rámeredt - Ez most nem válik be. Megedződtem. Szóval? 
- Sok emberrel, ez a munkámmal jár.
- Sherlock.
Felsóhajt.
- Teljesen lényegtelen.
- Hát Mycroft szerint és szerintem sem. Nézd, Sherlock...
- Nem akarok beszélni róla.
John benedvesítette az ajkait.
- De hiányzik, nem igaz? Azért vagy ilyen. Kedvetlen.
Sherlock ránézett.
- De. Hiányzik.

***

Lépések. Csendesek, de határozottak, mégis, mintha tétovázna az ajtó előtt. Aztán kinyílt, és belépett rajta.
- Loki.

6 megjegyzés

  1. Sherlokit még! *-* Nem igazán ismerek senkit, aki Sherlokit ír, én meg nem tudok kibékülni Sherlock stílusával, úgyhogy nekem esélytelen, de imádom és imádom olvasni is, szóval remélem, lesz még! <3 Érdekes volt a dramaturgiája, először azt hittem, hogy kifelejtetted a vesszőket, aztán rájöttem, hogy nem és akkor baromira tetszett, mert szeretem ezeket az összefolyó szövegeket a nyomatékosítás érdekében. Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Hát, most én is üres üres üres lettem.
    Soha nem olvastam még Sherlokit, de nagyon tetszett! A kép pedig igazságtalanul tökéletes, mennyire passzol már?
    Csatlakozom az egybefolyó szöveget imádók táborához, nagyon illik a történethez (és a karakterekhez is, kicsit mintha a gondolataik vagy a tudatalattijuk szólna hozzánk).
    Köszönöm, hogy olvashattam :)

    VálaszTörlés
  3. Szia kincsem,
    először is, a kép valami csodálatos. Aztán. Imádom a Sherlokit, annyira passzolnak egymáshoz a lehetetlenségükkel, de tényleg, és ez a történet... volt benne valami megfoghatatlanul keserű, egyben gyengéd, titokzatos, rezignáltan nyugovó béke. Pont, ahogy imádom; Lokit, Sherlockot, iiigen. És könnyezem, de örülök neki, mert egy önkínzó őrült vagyok, és imádlak, és picit zöldülök is, pedig nem szokásom. Köszönöm az élményt, te fantasztikus talentum! ♥

    VálaszTörlés
  4. Tatsu Köszi a dicséretet. Tervezek még Sherlokit, mert szerintem nagyon jó kis párosítást alkotnak. Elcseszettet, de jót. :)

    VálaszTörlés
  5. Morgen Örülök, hogy tetszett, remélem majd a többi Sherloki is ilyen hatással lesznek rád. :)

    VálaszTörlés
  6. GwenPage OwO Ó, hát köszönöm, nagyon aranyos vagy te is. :) (Mindenki aranyos, csak én vagy ezüstös. Haha. *béna viccekkel el*) Sherlokit imádom, végre írok is velük. Írjunk mind Sherlokit. ÍRJUNK!

    VálaszTörlés

© Halucynowaa | WS | X X X