oldalak

2015. március 14., szombat

Mondd meg, Anthony



Hirtelen felindulásból a kémia dolgozat túlélésének örömére. (Aha, öröm, persze.)
A párocska a tengernél, Loki pedig nem bír magával. És értelme, na az semmi.
A kép innen.




A szél keserűen zokogott, a tenger komor hullámai ostromolták a szirt alját és az eső lágyan szemerkélt. Tony egészen beleszédült a látványba, és ha Loki nem karolta volna szorosan át, egészen biztos, hogy belezakózik. Amúgy Angliában voltak, mert hát csak. Na jó, a tény az, hogy nászúton voltak. Igazából nem szerette ezt az országot, de Lokihoz valahogyan passzolt az egész kultúra meg mi egyéb. Arról nem is beszélve, hogy milyen drámakirálynőként tud viselkedni. Hátra dőlt, teljesen belesimult az ölelésbe. Hiába, no, csak elérte azt, amit még Peppernek sem sikerült.
- Már megint rá gondolsz.
- Hmm? - felpillantott. Loki elégedetlenül ráncolta a szemöldökét.
- A nőre.
Tony elvigyorodott.
- Féltékeny vagy?
A szorítás erősebb lett.
- Héhé, ez már fáj.
- Már az enyém vagy, Anthony. Ezt ne feledd el.
- Nem fogom.
Loki megpördítette, és ránézett. A tekintete komor volt, és valami ijesztő lángolt benne. A  milliárdos nagyot nyelt.
- Loki, minden rendben?
- El foglak veszíteni - kijelentés volt, bús és határozott.
- Hé, hé - rásimította a kezét az arcára -  már miért veszítenél el?
- Ne tedd az ostobát.
Az a mocskos idő, mindent tönkre tesz.
Lent a tenger pedig egyre zúgott.
Loki elengedte és kilépett oldalra. Lenézett.
- Mondd meg Anthony, képes lennél értem mindent itt hagyni?
- Hát, már egyszer megtettem, nem?
Loki hátrébb lépett, ki a peremre.
- És megtennéd újra?
Tony megijedt, megragadta a másik karját.
- Meg. De jobb lenne, ha inkább eljönnénk a széltől, még a végén csobbannánk! Az a medencében élvezetesebb lenne.
Loki zöld szemeiben eszelős fény villant fel.
- Megtennéd?
A következő pillanatban hátra dőlt. És Tony nem engedte el.

Lent a tenger pedig egyre zúgott. 





4 megjegyzés

  1. Ó istenem. Csodálatos. A hangulata valahogy megfoghatatlan, éteri, a csontjaimba ivódó, és a végén hosszasan pislogtam magam elé, hogymihogymi, mintha a történetben szereplő alakok valami kábulatos ködfelhőben mozogtak volna. Imádtam, bravissimo. ♥

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, örülök, hogy tetszett. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Scale blogjáról keveredtem ide hozzád, pedig nem vagyok blogolós, és nem is terveztem olvasni sem, de ezt a kis szöszt megláttam, és nem tudtam neki ellenállni, mert hát frostiron...
    Amilyen rövid, olyan megbabonázó élmény volt olvasni. Az elején könnyed, napsugaras boldogság érzése járja át az embert, és ahogy egyre halad a vége felé, úgy költöznek sötét felhők az égre, és a végén csak álltam ott megdermedve, bőrig ázva, magam elé meredve.
    Szóval nagyon tetszett, és örülök, hogy idetévedtem. :)

    VálaszTörlés
  4. slythay Szia, és üdvözöllek itt. :) Jaj, köszönöm, nagyon boldog vagyok, hogy elolvastad a történetemet, és még boldogabb, hogy tetszett is. Szívesen látlak erre bármikor, ha esetleg kedved szottyan olvasni tőlem valamit. :(
    Minden jót! :))

    VálaszTörlés

© Halucynowaa | WS | X X X