oldalak

2014. augusztus 16., szombat

Lacrimosa



Lacrimosa: Mozart Requiemjének részlete, amiből mindössze 8 ütemet fejezett be.
Jelentése: könnyáradat, könnyzápor.
Figyelmeztetések: Drogfogyasztás, szereplő halál. És dőlt betű megszállottság jelei dőlnek mindenhonnan. (A slash-re kell bárkit is külön figyelmeztetnem?) SPOILER A HARMADIK ÉVADRA!

Mellékes, hogy In the Flesht nézek. Gyanúsan kezd érdekelni a sorozat. (Raistlin, a te hibád!) 



Hol rontottuk el, John?

Visszatért és most minden más lett. Sherlock méla szomorúsággal a szívében nézte ahogy John beszáll Maryvel a taxiba. Még áll egy darabig egyhelyben vár még - John, kérlek, kérlek gyere vissza, gyere vissza hozzám -, de aztán visszatér a Baker Street-re. Haza. És egyedül. És ez már így marad. Mary nem fogja betartani a szavát, nem az érdeke, hogy betartsa, mert tudja, azzal járna, hogy ő veszítene a Johnért folyó harcban.

Eltelt egy hét, de John fotele még mindig üresen búslakodott vele szemben.

Hallottalak, John, azt kérted, hogy jöjjek vissza, hogy tegyem meg ezt a csodát a kedvedért. 

Visszajöttem. Miért nem vártál rám?

Nem tud aludni. Megint. Zavaró emlékek törtek elő az elmepalotája legféltettebb szárnyából, ahol mindent tartott, ami Johnnal kapcsolatos. Az első ügyük...

Egyszer volt egy taxis ügyünk, John, ugye emlékszel? 

Régen volt.

Egy másik életben.

Belefúrta a fejét a párnába, nem akarta hallani a saját gondolatait, nem akart gondolkozni.
Nem akart emlékezni.

Azt mondtad fantasztikus vagyok.

Eddig senki nem mondta ezt.

Még Mami, és Papi sem.

Te voltál az első, tudtad? 

Természetesnek vette egy idő után, hogy John mindig vele van. Amikor feltünedeztek a nők, mindet sikerült elhajtania. Azt a valamit, ami kettejük között volt, szilárdnak és valósnak tűnt mindig.
Most már tudja, még a ködnél is képlékenyebb volt.

A félelem átjárta minden sejtjét, végig cikázott a teljes neuronhálózatán, amikor John felfedte a bombát a mellkasán.

Újabb emlék. A párna messzire repült, leverve az egyik asztali lámpát. Sherlock az egyik titkos helyéről előszedte a heroint.

Egy lövés...

Sherlock két hegedű szólót írt. Egyet Johnnak és Marynek, az esküvőjükre, egyet pedig csak Johnnak, búcsúzóul.

Mycroft figyelmeztette. Most már bánja, hogy nem hallgatott rá. John és Mary esküvőjén mindenki felszabadultan cseverészik. Sherlock a friss házasok mellett állt, és hallgatott.

- Úgy ugrálja körül, mint valami kiskutya.
Mary vidoran belekarolt.
Mary vigyora a győzteseké volt.
- Ó, Sherlock, el kell fogadnod, hogy mások is voltak az életünkben előtted.

Nekem nem.

Elfogadta a megváltoztathatatlant, hogy John nem őt választotta, hogy John nem szereti őt azzal a szenvedéllyel, hogy neki már nincs helye mellette. De megtesz mindent, hogy Johnnak és Marynek soha ne essen baja.
Se a kisbabájuknak.

Mary lelőtte, de nem ölte meg. John teljesen feldühödve tombolt a lakásban.
- John, te egy bizonyos életstílus függője vagy. Abnormálisan vonzódsz a veszélyes helyzetekhez és emberekhez, szóval tényleg akkora meglepetés, hogy a nő, akibe beleszeretsz, beillik a képbe?
- De neki nem kellene ilyennek lennie! - Mary lehajtotta a fejét - Miért ilyen?
Sherlock torka egy pillanatra összeszorult.
- Mert te őt választottad.

John mindennap meglátogatta a kórházban, miután végzett a munkahelyén, és csak késő este ment haza. Sherlockot - még ha nem is látszott - boldoggá tette a jelenléte.

Magnussen fenyegette Maryt, és ezáltal Johnt is. Sherlock nem hagyhatta, hogy Johnnak bármilyen baja essen.

Kint álltak Magnussen háza előtt, fegyveresek és helikopter, benne Mycrofttal figyelte minden mozdulatukat.
Nincs más esély. Meg kell tennie.
- Végezze el a kutatásait - óvatos mozdulattal elvette John pisztolyát, és Magnussenhoz lépett - Én nem vagyok hős. Én egy tökéletesen működő szociopata vagyok. Boldog Karácsonyt!
Meghúzta a ravaszt.

- Add át üdvözletemet Marynek. Mondd meg neki, hogy már biztonságban van.

Nem fenyegeti őt többé se Magnussen, se én.

Felszállt a gépre, ami elviszi őt Kelet-Európába, a kezén érezte John utolsó érintésének melegét. Könnyes szemmel nézte Johnt, egészen addig,a míg el nem tűntek előle.

Hat hónappal később elfogták, és kivégezték.

John éppen egy fiókot pakolt ki, amiben már túl sok szemét gyűlt össze. Mary a kislányukkal volt, a másik szobában. Az egyik lap alatt egy vastag borítékot talált rajta a nevével. Az írást - dőlt betűs, szálkás, néha olvashatatlanul összeolvadva - jól ismerte. Ezt Sherlock hagyta itt. Kibontotta, és egy lemezt meg egy lapot talált benne.
- Már megint egy lemez, Sherlock, kitalálhattál volna valami jobbat is.
Megkereste a laptopját - amit a detektív annyiszor elvett tőle -, és berakta a lemezt, elindította. Megnézte  a lapot. Egy kotta volt, a tetején Sherlock írásával: Lacrimosa (John Hamish Watsonnak). John szíve kihagyott egy dobbanást. Ebben a pillanatban elindult a lemez. Végtelenül szomorú dallamok törtek elő a hangszóróból. Sherlock ebben a dalban búcsúzott Johntól, örökre.

Ég veled, John Watson.

1 megjegyzés

  1. Szipp, szipp, szipp :'( Ez nagyon szomorú volt, és most úgy belesajdult a szívem.

    „Hat hónappal később elfogták, és kivégezték.”

    Ez a mondat pedig nagyon nagyot ütött, ahogy természetesen a legutolsó is.

    És jaj, istenem, most úgy zokognék a válladon...

    Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon szép volt, és nagyon ügyesen raktad össze, gratulálok! :)

    VálaszTörlés

© Halucynowaa | WS | X X X