oldalak

2013. december 7., szombat

Now we are free


Aww... Kész lett végre a Johnlock. :3 Nem is zavarok tovább, fogyasszátok felelősséggel, és jó étvággyal. :)) Ezt a zenét ajánlom hozzá (elvégre erre írtam): http://www.youtube.com/watch?v=bOOOfK_heU4





Lassan ült le a foteljébe. Hiába az ízületei nem voltak már mai darabok. Keserűen mosolygott, és botját a fotel karfájának támasztotta. John fáradtan sóhajtott egy nagyot, és kinézett az ablakon. Odakint éppen alkonyodott, vörös és narancssárga szalagokat fonva az ég sokrétegű kékjébe. Szerette a kéket, mindig emlékeztette a sok-sok éve elvesztett barátjára, és szerelmére, Sherlock Holmesra. Szíve fájdalmasan vergődött, és ráncok által szabdalt arcát a kezébe temette. Átadta magát az emlékeinek.
Sherlocknak voltak a legszebb szemei…
Sherlock kék sálja…
Sherlock alig mosolya…
Sherlock a szigonnyal rohangál a Baker Street-i lakás nappalijában…
Sherlock, amint hegedül, szemében mély összpontosítással és békével…
Sherlock arca egy igazán nehéz ügy után. És az arca, amikor elvitték a rendőrök…
Sherlock dallamos hangja a telefonon át, ő maga fent a Bart’s tetején…
Sherlock hazugsága…
Sherlock zuhanása…
Mindig és mindenhol Sherlock.
John elvette a közeli kis asztalról a képet. Róla készült, még az első karácsonyukon, miután elmentek a vendégek. A detektív a foteljában ült, és elgondolkodva meredt a kandallóba. A doktor lágyan végig simított a régi fotón, elmaszatolva néhány apró könnycseppet, ami ráhullott. Mindennek már harmincöt éve. Harmincöt év nélküle. Szerette volna elmondani neki, hogy szereti, de nem merte. És már nem tudja. Egyszerre ellenállhatatlan fáradtság vett rajta erőt. Feje a mellkasára bukott, kezéből kiesett a kép, le a földre, darabokra törve a keretet és az üveget.

ooOOoo

Arra eszmélt, hogy arcába süt a nap. Feküdt, pedig tisztán emlékszik rá, hogy a foteljában nyomta el az álom. Lassan, remegő pillákkal kinyitotta a szemét. Egy fa lombja takarta el a napfényt, mindössze itt-ott átengedve csak. Egy erdőben volt, de, hogy hogyan került ide arról elképzelése sem volt. Szeme elé emelte a kezét, hogy eltakarja, de amikor sikerült ráfókuszálnia, megfagyott a mozdulatban. A kezei, amik ráncosak és foltosak lettek az idő elteltével, most ugyanúgy néztek ki, mint jó harminc-negyven évvel ezelőtt. Felült, és megtapogatta az arcát. Sokkal fiatalabb volt. Felzihált és lehunyta szemét.
”Gondolkodj logikusan, John. Elaludtál a fotelodban, és most egy erdőben ébredtél negyven évvel fiatalabban.” Ökölbe szorult a keze. ”Ennek csak egyetlen normális magyarázata van.”
- Meghaltam. – motyogta maga elé. – Meghaltam. - Másodszorra kissé hihetőbbnek tetszett számára ez a kijelentés. Felállt, és leporolta a nadrágját. – Meghaltam. – A levelek lepotyogtak sorban.
- Valóban. – John megdermedt. Mély hang semmivel össze nem téveszthető tónusa. Még oly sok idő távlatából is felismeri ezt a hangot. – Látom, még mindig lassú vagy. Vagy ez már az öregkor szenilissége? – Megfordult, és meglátta Őt. Ott állt tőle tizenöt lépésnyire, arcán ragyogó mosoly és a viszontlátás öröme. Fekete szövetkabátjába bele-bele kapott a szellő.
- Sherlock… - Lassan lépésről lépésre elindult felé. Sherlock csak állt ott, és még szélesebben mosolygott, mint eddig. - Sherlock…-

Már csak nyolc lépés…
Már csak öt…

Kettő… Sherlock kitárta a karjait.

Egy…

John egyenes közéjük sétált. A detektív azonnal szoros ölelésbe zárta őt. Watson fejét a másik mellkasába fúrta, nem törődve azzal, hogy könnyei –amik újra elkezdtek végig futni az arcán – összemaszatolják azt.
- Sherlock. Annyira hiányoztál. – Holmes egy aprócska puszit nyomott a másik fejére.
- Nekem is te, John. Nekem is. – A doktor álla alá nyúlt és felemelte a fejét. A két kék szempár összekapcsolódott. – Most már itt vagy velem, és az égvilágon senki sem vehet el tőlem. Legkevésbé mindenféle pszichopata lenyalt fejű bűnözési tanácsadók. – John arcán egy mosoly suhant át, majd közelebb hajolt a másikhoz. A régen várt csók édesebb volt mindennél, amit John valaha kóstolt. Sherlock még szorosabban ölelte magához, miközben a keze a nyakára vándorolt. A doktor jólesően belesóhajtott a csókba, majd megszakította azt.
Holmes arcán halvány mosoly ült, szemei pajkos fénnyel ragyogtak Johnra, és ujjával végig simított az arcán.
- Nagyon megvárakoztattál, ugye tudod? – John mókás felháborodottsággal nézett rá.
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Nem kellett volna ennyit várnod, ha mindent elmondasz akkor, és nem játszod a hőst. – Sherlock megrázta a fejét, lehetetlenül göndör tincsei össze-vissza repkedtek a hirtelen mozdulatra. Johnnak még a lélegzete is elállt. Sherlock gyönyörű volt.
- Nem vagyok hős, John. Sőt! Én vagyok a világon a legönzőbb ember. Mindent csak miattad tettem. Mert nem tudtam volna elviselni, még a gondolatot sem, hogy neked az én hibámból valami bajod történik. – Az utolsó szavakat már a másik feje búbjába motyogta.
John végig simított a másik hátán.
-  Nos, most már nem eshet semmi bajom. Itt vagyok veled. -
Összemosolyogtak. A szellő örömtáncot járt körülöttük, újra és újra felkavarva a leveleket. Sok-sok év eltelt, de a szerelmük pont olyan tiszta maradt, mint egykor. És semmi más nem számít, csak ez.

John Watson Sherlock Holmes karjaiban végre révbe ért. 

4 megjegyzés

  1. Nahh.
    John belehalt a bánatba.
    Ez valahol annyira logikus, de miért, istenem miért? És most fordulj félre amíg abennem lakó John shipper zöld fenevaddá változva kitombolja magát.
    Minden rendben, visszafordulhatsz. Szegénykém nagyon érzékeny.
    Na de amúgy szép húzás, mert annak ellenére, hogy mind a ketten halottak, mégis boldogok és ez jó. Megnyugtató.
    Ráadásul a fejezet is hosszabb, ami mindenképpen pozitívum. Nekem személy szerint már csak a betűszin kavar be, mert kicsit halvány, de amúgy nincs több birizgálnivalóm (hogy ez milyen hülyén hangzott!)
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
  2. :3 Annyira jól esnek a soraid. Én köszönöm, hogy elolvastad. <3
    Te is átmész Hulkba. Reeendben. Nyugodtan neki eshetsz bárminek. :))) Sőt, én is beszállok. :3 (rá vagyok kattanva erre a smilera. xD)
    Jawn annyira drága! :3
    Jawn...
    Jawnnn!
    Nagyon bírom a pasit, legalább annyira mint Sherly-t. x3
    (Teeeljesen megbuggyantam amúgy. Lehet, hogy lefagyott az agyam ebben a hidegben. o.O)

    VálaszTörlés
  3. Miért sírok minden egyes ficeden? És akkor miért olvasom őket? Hm, mazochista énem előbújt.^^
    Ajj, ez annyira reichenbach feels, hogy nemigaz. Nem tudok mit mondani.
    A zene varázslatos, és nagyon illett ide. Az első részt egy az egyben tudnám idézni, a többi pedig megnyugtatta azért a shipper lelkemet, akármennyire is a happyendek ellenére vagyok. Ide pont az illett. :) Köszönöm neked az élményt.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindent olvasok ami Johnlock. Mindent. És imádom őket. owo (Kivéve azt, ahol Sherlock megöli Johnt. :O) Én köszönöm a kritikát! :3 Drága vagy. :)

      Törlés

© Halucynowaa | WS | X X X