oldalak

2013. augusztus 25., vasárnap

Az istenem

Egen, megint itt vagyok végre, több mint egy hónap után, és ez nem az a BBC Sherlock story, amit megígértem. És nem is az Avengers regények. Azokat erősen napolom elfele.
Ez a fic kérlek szépen 2 napja jár a fejemben, midig akkor amikor felébredek, ez volt az első gondolatom. Ma végre megírtam. (Mit gondoltok, kerekítsek ebből egy regényt? A válaszaitokra nagyon számítok!)

Nem túl vidám, de azért jó étvágyat hozzá. 


Plátói Frostiron, Tony POV, slash, angst, sötét






Nincsen nagyobb kín, mint a soha véget nem érő vágyódás. Tudom, mert a saját bőrömön tapasztalom. Folyékony nitrogénként, csordogál az erekben és megfagyasztja a szívet.

Fekete csapzott tincseid, melyekbe úgy beletúrtam volna. Szemed jeges kékje, melyből csak ritkán tükröződött bármilyen érzelem. Keskeny, halvány ajkaid, melyeket vörösre szerettem volna csókolni.

Bármennyire is rohadtul szentimentális, de első látásra szerettem beléd. Mikor megpillantottalak Stuttgardban abban a pillanatban elfelejtettem Peppert, a nőt, akit azt hittem szeretek. Pedig az igazi érzéseimet Te kaptad meg.

Tudtam, hogy játszottál velünk, mint macska az egérrel, és én perverz örömmel vettem benne részt. A játékban, melyben a világom volt a tét.

A toronyban nem hatott rajtam a delejezésed, és Te sértett haragodban megragadtad a nyakam.

Hóbőröd hűvössége, a szemed haragja, kezed szorítása a torkomon. Muszáj volt megragadnom, kellett, hogy legalább ezt érezzem. Persze, hogy nem fogott meg a mágiád. A szívem már a tiéd volt. Csupán csak kérned kellett volna, és én boldogan veszítek.

Úgy hiszik, legyőztünk. Hogy most vesztesként heversz előttünk a porban. Rogers és Thor rád adja a bilincset, én pedig megadom neked az ígért italt. A többiek ott hagynak veled, azt gondolják, már nem jelentesz veszélyt, pedig én láttam a gúnyos mosolyt a szád szélében, és lenézés apró szikráit a szemedben. Thor egész életedben ott volt Veled, (ah… mennyire irigylem érte!) és nem ismer.  

Mert még nincs vége, ugye?

- Csak kérned kellett volna. - hangom rekedtes, ő pedig érdeklődve felnéz a pohárból.
- Valóban? És mégis mit? – szenvtelen és közönyös.

Hangod olyan, mint a folyékony méz, és észvesztő dolgokat tesz velem.

- Tudod te azt! – gyorsan rád pillantok, de nem bírom állni a tekinteted. Felhajtom a maradék italom, és zavaromban a pohár száján játszok az ujjaimmal. Nagy levegőt veszel, és mondani akarsz valamit, de nincs rá időd, mert a csapat visszatér egy szájzárral, amit rögtön Rád is csatolnak. Dühömben összezárom az öklömet, a pohár pedig megadja magát, és szilánkokra robban. 

Mit akartál akkor mondani?

Mielőtt eltűntök, még rám nézel. A szemed körül apró szarkalábak jelennek meg. Vigyorogsz. Vajon rajtam?

A csínyek és a mágia istene. A szívem istene. Az álmom.


Loki.   


Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Halucynowaa | WS | X X X