oldalak

2013. június 21., péntek

Itt vagyok...



BBC Sherlock, post-Reichenbach, fluff, angst, slash, Johnlock




John, ahogy nézte a fekete márványlapot, és rajta nevet, a szívét a bánat tartotta vasmarkában.
Sherlock Holmes…
Sherlock, Sherlock, Sherlock.
Három éve, hogy meghalt, és ő mindennap kijárt ide. Ez a három év kínkeservesen, magányosan telt el. Hiányzott neki a zseni hideg okossága, az arckifejezése mikor ő, John nem értett valamit, ami számára teljesen nyílván való volt, a hegedülése…
- Én még mindig hiszek benned, ugye tudod? – Szomorkásan elmosolyodott, és lágyan végig simított a feliraton. Fejét lehajtotta, így nem vette észre a fák takarásában a fekete ruhás, magas férfit.

oOAOo

Sherlock éjjel-nappal figyelte Johnt. Vigyázott rá. Persze ügyelt arra is, hogy ezt soha ne vegye észre. Az „öngyilkossága” óta John sokkal óvatosabb lett, jobban figyelt az apró dolgokra, és az emberekre. A detektívet halvány büszkeség töltötte el a doktor figyelmének fejlődése. Viszont aggasztotta, hogy mennyire egyedül volt. Csak Mycrofttal tartotta a kapcsolatot. Nézte a szőke férfit és még jobban hiányzott neki, pedig itt van húszlépésnyire.
Váratlanul rezegni kezdett a zsebében a mobil. Üzenet Mycrofttól.

”Minden el van intézve. Üdvözlöm a jó doktor Watsont.”
MH

Sherlock elmosolyodott, és elindult, a még mindig álldogáló John felé. Mikor oda ért hátulról átölelte.

oOAOo

Valaki átkarolta, és olyan erővel szorította magához, hogy mozdulni sem tudott.
- Ki maga, és mit csinál? Eresszen el! Nem hallja? Eresszen már! –
 Megpróbált kiszabadulni, de az ölelés csak még szorosabb lett.
- Azt hiszem, ez az opció nem elérhető. -  
John megdermedt. Ez a hang. Ez az ő hangja. Bármikor felismerné.
- Sherlock? - suttogta. A szorítás gyengült így meg tudott fordulni. És ott állt még mindig ölelve őt. Arcán lágy kifejezés ült, ahogy a doktort nézte. John érezte, hogy könnyei elindulnak az arcán. Sherlock elengedte az egyik kezével, és elsimította az egyik könnycseppet.
- John, ne sírj. Már itt vagyok. Itt vagyok. – Két tenyere bölcsőjébe fogta az arcát, és megcsókolta.  
     

7 megjegyzés

  1. Ez... ez... fájdalmasan, égetően szép. *-* "John, ne sírj. Már itt vagyok." :')

    VálaszTörlés
  2. ó, ha a sorozatban is egy ilyen találkozás lenne (~ ̄▽ ̄)~ jajajajajjj....

    VálaszTörlés
  3. Az maga lenne a mennyország. De nem lesz ilyen, de még csak hasonló sem. Sajnos. ://

    VálaszTörlés
  4. AZ UTOLSÓ SOR TEJÓÉG. FOGOM A FEJEM ÉS SÍROK. Á, MEGYEK OLVASNI.
    /bocs, ha rossz kedvem van, automatikusan bekapcsolom a Caps Lock-ot./

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *átnyújt egy zsepit* Bocsi, ha megríkattalak. (Igazából nem is sajnálom annyira, élvezem, ha a történeteim a hatása alá vonják az olvasóimat. :))

      Törlés
  5. *Hörögve mutogat a képernyőre* *Még mindig hörög*

    Jaj, de nagyon édes volt, te jó ég. És megható. :) Miért nem tudok én valami normális kritikát írni? Ez is te hibád, ugye tudod? :3 Annyira végtelenül aranyos volt ez a fic, hogy én teljesen kiterültem tőle. Kérnék szépen még ilyen, és ehhez hasonló történetet tőled. :)

    Köszönöm, hogy olvashattam! :)

    VálaszTörlés

© Halucynowaa | WS | X X X